Ahhoz, hogy medencénket a szezon alatt makulátlan vízminőséggel tudjuk üzemeltetni, valamilyen szűrési és keringetési technika kell. Korábbi cikkünkben már bemutattuk a medencegépészeti szűrőegységeket, valamint kitértünk ezek használatának előnyeire is. Ezúttal kimondottan a homokszűrős rendszer beüzemelésének menetével és tisztán tartásának módjával fogunk megismerkedni!
Kezdjük is rögtön az elején!

1. lépés: A szűrőhomok beletöltése a rendszerbe

A homokszűrő tisztítórendszere a homok segítségével szűri a vizet, a természetben is megfigyelhető módszerrel: a víz áthalad a homokszemcsék közt, amiken fennakadnak a fizikai szennyeződések, zsírok, illetve a homokban megtelepedő mikroorganizmusok lebontják a baktériumokat is.

Ahhoz, hogy a homokszűrőbe helyesen tudjuk betölteni a homokot, kövessük az alábbi lépéseket:

  1. A homokszűrő tetején található szeleprészt le kell szedni a szűrőről, ezáltal elérhető lesz a tárolórész.
  2. A gépészethez mellékelve van egy többágú eszköz, mely leginkább egy kormányra hasonlít. Ezt rá kell helyezni a szűrőből kiálló csőre: ez az eszköz akadályozza meg, hogy a csőbe a homok belekerüljön. A kormánynak 3 rése van, azokon keresztül kell egyenletesen beleönteni a homokot a szerkezetbe, úgy, hogy az 3/4-éig megteljen.
  3. Távolítsa el a kormányt, csavarozza vissza a szőr tetejét, majd indulhat a homokszűrő lepróbálása!

A szűrőhomok is cserére szorul egy idő után. Ez általában 4-5 év szokott lenni, de természetesen érzékelni lehet, ha az átöblítések és átmosások után egyre hamarabb koszosodik ismét a szűrőberendezés. A betöltendő homok általában közepes, vagy kis szemcsenagyságú, de igazából bármilyen tiszta homok megfelelő, amit tüzépen be lehet szerezni.

homokszűrőbe való homok

2. lépés: A homokszűrő átmosatása

Az átmosás során a szűrőben található szennyeződéseket lehet kimosni. Ezek általában a raktározáskor, vagy gyártáskor kerülnek bele, illetve akkor, ha a homok nem megfelelően lett beletöltve a rendszerbe.
A következő pontokat kövessük:

1. Ahhoz, hogy a rendszert be tudjuk kapcsolni értelemszerűen víz kell, mely áthaladhat a rendszeren. Emiatt a következő lépésként fel kell tölteni a medencét nagyjából 30 cm-nyi vízzel, majd indulhat az átmosás.

2. A homokszűrőn található felfele álló menetes idomra erősítsünk rá egy gégecsövet, vagy egy egyszerű slagot.
3. Ezt követően a gépészeten található többállású kapcsolót állítsuk a "BACKWASH", vagyis visszamosás funkcióra. Ez nagyjából 1 percig szennyezett vizet fog a menetes idomon (és a slagon) keresztül kicsapni a szűrőből. A homokos vizet elvezetheti bárhova a kertben, nem fertőző, csak homokos/törmelékes.
4. Ha a víz tisztának tűnik, akkor áramtalanítsa a szűrőt és áttérhetünk a következő lépésre.
visszamosatás

3. lépés: A homokszűrő átöblítése 

Az átöblítés feladata az, hogy az átmosás során a tárolóban felkeveredett homokot visszarendezze a szűrőben, ezzel újra maximálisra emelve a szűrési képességet.

Az öblítéshez az imént leállított szűrőt kapcsolja a "RINSE" állásra. Nagyjából fél percig hagyja működni a szűrőt ebben a funkcióban, majd áramtalanítsa ismét.

4. lépés: A rendszer üzembekapcsolása

Az előző lépések után a leállított szűrőt már átkapcsolhatja a "FILTER" pozícióba és vissza lehet kapcsolni. Ezzel már működik is,  kész a beüzemelés, a homokszűrő használatképes!

Mire kell figyelni a homokszűrő beüzemelésénél? 

Arra kell figyelnie, hogy nem szivárog-e víz valahonnan a rendszerből. Ha csak egy hollandinál lát kisebb csöpögést, akkor elég azt kicsit meghúzni. Ha nagyobb vízfolyás tapasztalható, esetleg a gépészet a fenti lépések helyes elvégzését követően nem indul be, vagy bármi feltűnő fennakadást tapasztal, akkor jelezze nekünk és kimegyünk megszerelni a garancia keretein belül!

medence homokszűrő

A medence szűrőgépészetének karbantartása

A fenti lépéseket (a 1. pont kivételével) szezonban 1-2 hetente meg kell ismételni, hogy elkerülje a szűrő túlzott terhelését és élettartamának erőteljes csökkenését. A homoktartály előtt látható úgynevezett előszűrő, mely egy átlátszó egysége a rendszernek. Ebben akadnak fel a nagyobb szennyeződések (gallyak, levelek). Ezt elegendő havonta egyszer megnézni és kipucolni.
Az ismétlések gyakorisága a medence használatától is függ, de látni fogja, hogy a szűrő már nem tisztít megfelelően; ez jelzi, hogy tisztításra szorul. Jegyezze fel, hogy ez milyen időközönként fordul elő, és igyekezzen megelőzni a túlzott koszolódást.
A szűrőberendezést szezonon kívül kívülről is érdemes letörölgetni.

Polimedence homokszűrő beüzemelés és homokszűrő karbantartás
A szűrőnek napi kétszer kell szezonban működnie 2-3 órát alkalmanként: egyszer reggel, egyszer délután. Természetesen itt is elmondható, hogy érdemes kitapasztalni a megfelelő és egyedi használatot, mivel a medencehasználat függvénye a víz tisztán tartásának intenzitása is. Érdemes esetleg beszerezni egy időkapcsolót, ami automatikusan ki-, és bekapcsolja a szűrőt, így nem manuálisan kell kapcsolgatni a szerkezetet, hanem előre leprogramozottan működik magától.

A szezonon kívül a rendszer maradhat az aknában, de télesíteni kell, melyről medence téliesítés cikkünkben írtunk részletesebben!

Reméljük, hogy a fenti leírás könnyen érthetővé tette a homokszűrő rendszer használatát és világossá váltak a kezdeti beüzemelés lépései. Amennyiben le szeretné tölteni a gyártói leírást a eszközhöz, úgy az alábbi gombra kattintva teheti meg!