Medencevásárlás előtt álló érdeklődőknél gyakran felmerülő kérdés, hogy mennyibe kerül egy kerti medence fenntartása?
Cikkünkben most tételesen végigvesszük a szükséges ráfordításokat, melyek ismeretével kirajzolódhat számunkra egy átlagos méretű kerti medence fenntartásának ára.

Hogyan függ össze a beruházási és a medence fenntartási költség?

Egy saját otthoni medence teljes költsége alapvetően két részre bontható: a beruházási költségekre, illetve a fenntartási költségekre. A két rész ugyanakkor szervesen kapcsolódik egymáshoz, nézzük is meg, hogy miért:

  • A medence beruházásának költsége minden esetben magasabb összeg, mint a fenntartásáé. Ez könnyen belátható, hiszen eleinte meg kell vásárolnunk magát a medencetestet, majd választanunk kell hozzá megfelelő gépészetet, fizetünk a telepítésért, a kiszállításért, illetve rendelhetünk extra kiegészítőket is. Ugyanakkor egyes eszközöknek gyakran éppen az a céljuk, hogy hosszútávon mérsékeljék a fenntartási költségeinket.
  • A fenntartási költségek nagymértékben függnek attól, hogy kezdetekben mire ruháztunk be. Minél nagyobb a medence, annál magasabb a havi rezsiköltség, melyet a fűtés, vízutánpótlás, vegyszerezés és egyéb kiadások összegéből kaphatunk meg.

Milyen rezsiköltségekkel kell számolnunk?

Egy medence fenntartása nagy mértékben függ attól, hogy milyen méretű medencével rendelkezünk, milyen időjárási tényezők hatnak rá, illetve attól is, hogy milyen gépészeti egységeket használunk és ezeket hogyan üzemeltetjük. Emellett számolni kell a medencehasználat módjával, és a használat rendszerességével.

Vízüzemi költségek

Evidens, hogy egy medence esetén a vízszükséglet a legnagyobb, hiszen akár több tíz köbméter víz is szükséges egy medence teljes feltöltéséhez. Melegebb, kevésbé csapadékos időben a víz párolgását szükséges pótolni heti, vagy havi rendszerességgel. Annak érdekében, hogy minél kevesebb víz párologjon el a medencéből, szolárfóliát, vagy medencefedést érdemes használni, melyekkel csökkenthető a vízüzemi költsége a kerti medencének.

vízóra medence

A gépészeti egységek áramköltsége

A másik fontos tényező az áramhasználat számítása. Természetesen ez az érték is függ a medence méretétől, valamint a vásárolt eszközök összteljesítményétől és áramfelvételéből. Amennyiben csak homokszűrős gépészetet használunk, úgy a költségeink havonta egy átlagos medenceméret esetén pár ezer Ft-ra tehetőek. Amennyiben fűteni is szeretnénk a medencevizet, úgy elsősorban a tavaszi és őszi hónapokat kell figyelembe venni áramfogyasztás tekintetében, ám minden nap nem kell bekapcsolni az eszközt. A fűtésköltség szintén csökkenthető szolártakaró, vagy medencefedés használatával, míg a homokszűrő üzemideje is mérsékelhető, ha a medencézés előtt lemossuk a lábunkat és a testünket. Az előzetes mosakodás csökkenti a vízbe kerülő szennyeződések mértékét, így nem koszosodik a vizünk.

medence gépészet

Milyen típusú költségek merülhetnek még fel?

A medencefenntartás egyéb kisebb költségekkel is jár, melyek szintén függnek attól, hogy milyen méretű a medencénk, mennyit használjuk, illetve hogy van-e az egyes tevékenységeket kiváltó gépészeti egységünk. Alább ezekket vesszük át részletesen!

Vegyszerezés és annak kiváltása

A vegyszerezés szerves része a medence vizének tisztán tartási munkálatainak. Elmondható, hogy egy átlagos méretű medence esetén egy vegyszer szettnagyjából másfél hónapig elegendő, teljes költsége pedig 10 000 Ft körül mozog, így ez a legdrágább tétel a medence fenntartása közben.
Amennyiben szeretnénk eltekinteni a vegyszerezés költségétől, vagy esetleg szívesebben választanánk más megoldást mondjuk környezetvédelmi szempontból, akkor érdemes beszerezni egy sóbontót, mely kiváltja a vegyszerezés 90%-át, hosszútávon mérsékelve a költségeinket.

medence tartozék 02

Fizikai szennyeződések tisztítása

Bár a homokszűrős gépészet hatékonyan megtisztítja a medence vizét, a vegyszerezés, vagy a sóbontó használata pedig a biológiai és kémiai tisztaságot biztosítja, olykor érdemes a medence vizét kézi, vagy gép erővel megpucolni. Amennyiben helyesen alkalmazzuk az említett tisztítóeszközöket, úgy erre ritkábban kerül sor, amennyiben mégis, úgy választhatunk robotporszívót, mely automatikusan végigtisztítja a medence falát. Ha nem szeretnénk erre költeni, akkor kézi eszközök is léteznek, melyek az olcsóbb kategóriát képviselik. A tisztítás mértéke függ a medencehasználattól, valamint attól is, hogy mennyire van kitéve a medencevíz fizikai szennyeződéseknek. Például egy fa alatt a lehulló levelek szennyezik a vizet, gyakrabban szükségessé téve a tisztítást. A fizikai szennyeződés csökkentése érdekében, használaton kívül érdemes a medencét letakarni fóliával, vagy medencefedéssel.

Téliesítés költsége szezonon kívül

A kültéri medencéket minden esetben téliesíteni szükséges a fagyok beállta előtt. A munkát elvégeztethetjük akár szakemberekkel is, de meg is vásárolhatjuk a szükséges eszközöket, melyekkel mi is védhetjük medencénket a szétfagyás ellen. Részletesebben a téliesítésről EBBEN a cikkünkben lehet olvasni.

medence fenntartása téliesítés

Konklúzió

Összességében elmondható, hogy a kerti medence fenntartása és annak költségei sok tényezőtől függnek. A medence mérete a legfőbb meghatározó, ezt követi az időjárás, majd befolyásoló tényező még a medence használatának módja s a gépészeti egységek típusa és funkciója is.

A tételeket tekintve a vegyszerezés, a vízdíjak és az áramfogyasztási díjak azok, melyekre számítanunk kell szezonban. Ezek költsége csökkenthető speciális eszközök beépítésével, valamint medencefedéssel és szolártakaróval is. Ezen beruházások a medence átlagos élettartamát figyelembevéve, hosszútávon minden esetben megtérülnek.

Tipp: Kérje ki kollégáink véleményét a kerti medence fenntartását tekintve, hogy pontos és az Ön igényeihez igazodó megoldást találjon!